
	képregény online \| képregény-blogok

Sugar and Spike - Spike learns the manly art képregény

, 1. oldal | Következő (2.) oldal

képregény - Sugar and Spike - Spike learns the manly art

Kedvezménnyel megvásárolhatók a Rejtő-Korcsmáros képregények gyönyörűen felújított, színes, nagyalakú kiadásban!

Képregény-ajánló

The League of Extraordinary Gentlemen képregény
A képregénybeli korszak ezúttal egy sohasem létezett viktoriánus éra, a helyszín pedig egy alternatív Európa, ahol a brit gyarmatbirodalom még nagyobbra nyújtózott, ahol a ködös Londont még borongósabbá teszik a roppant gõzgépek, még mocskosabbá a korunk betongettóit idézõ lakókaszárnyák, és ahol a számunkra csupán a klasszikus kalandregényekbõl ismert figurák nem csupán élnek és virulnak, hanem felsõbb erõk utasításra csapattá formálódva veszik fel a harcot a gonosz erõivel. Az alaphelyzet természetesen a klisék kliséje, és ha erre még rá is lehet játszani: a történetbõl nem hiányzik a gonosz keleti hadúr, a világuralomra törõ hatalmak harca, a titkos, földalatti rejtekhely meg a korlátlan hatalmat biztosító fantasztikus masina, az elkerülhetetlen duplacsavar és a finálé, ahol a kalandot grandiózus légi csata zárja London felett. A League... képregény pontosan azokhoz az elemekhez nyúl vissza, amelyek a 19. század kalandregényeit alapmûvekké tették, és ahonnan amolyan örök forrásként (jó vagy rossz értelemben egyaránt) két

marékkal meríthetnek korunk filmrendezõi, forgatókönyv- és regényírói, meg mindenki, akinek ez eszébe jut. Ráadásul mindezt egyetlen hatalmas zárójelbe teszi a kivitelezés, mely a korabeli, fiúknak szóló füzetes ponyvákat idézi, a decens szülõknek szóló figyelmeztetésekkel, groteszk reklámokkal és készségfejlesztõ játékokkal (személyes kedvencem a „Pingáld ki Dorian Gray arcképét”-kifestõ).
A League... képregény minden ötletsziporkája ellenére is erõtlenebb darab, mint a V for Vendetta vagy a kikerülhetetlen Watchmen volt, ugyanis teljesen hiányoznak belõle a

megdöbbentõ, elgondolkodtató, mélyen kritikus elemek. A League... képregény klasszikus, sodró, nagyon ötletes kaland(kép)regény — annak mellesleg kiváló darab —, de nem kísért olvasás után a fejünkben, és nem alkalmas rá, hogy az ember a képregényeket gyalázók arcába vágja, hogy „na, ezt nézd meg, és utána éretlenezzél, öreg”. Lehet azzal érvelni, hogy az alapul szolgáló mûvek sem fergeteges társadalomkritkájukkal tûntek ki, de ha megnézzük Moore másik mostani vállalkozását, a Tom Strong-ot, mely a harmincas évek (nekem amúgy nagyon szimpatikus) könnyed pulp-vonulatából merít, akkor tényleg úgy tûnik, hogy más vizekre evezett a northamptoni mester (nem mintha számítana amúgy, dolgozzon csak tovább).